Természeti érték

A Tisza hazánk második legnagyobb folyója. Mivel a Tisza vízjárása elég kiszámíthatatlan volt, a folyó menti területek árvízmentesítése miatt folyószabályozási munkálatokat kellett végezni. A folyószabályozási munkálatok folytatásaként épült meg a Tiszán először a Tiszalöki Vízerőmű, majd a Kiskörei Vízerőmű, illetve a hozzájuk kapcsolódó vízlépcsők. A Kiskörei Vízerőmű energiatermeléséhez szükséges vízellátást a Kiskörei-vízlépcső, ismertebb nevén a Tisza-tó biztosítja. Ezáltal a tó vízjárása szabályozható, hiszen maga a folyó egy önálló mederben folyik át a tározótéren.

A tó páratlan növény és állatvilága vonzza a természetet kedvelő turistákat. A körülötte elhelyezkedő települések strandjai pedig a fürödni, szórakozni vágyókat. A tó körül futó töltésen kerékpár utat építettek, az aktív turizmust kedvelőknek. A tározó teljes felülete 127 km2, melyből 104 km2 a vízfelület (62 km2 nyíltvíz, 42 km2 vízi növényzettel benőtt), a szigetek és félszigetek területe pedig 23 km2. A Balaton után a második legnagyobb tavunk.

Kialakítása

A Kiskörei-vízlépcső kialakításának elsődleges célja a környező területek öntözésének biztosítása gravitációs táplálással, mely duzzasztás segítségével oldható meg. A duzzasztás következtében voltak úgynevezett „járulékos haszonnal” járó beruházások is. A duzzasztás következtében javultak a vízi közlekedés feltételei. A lakossági és ipari vízellátás fejlesztéséhez is elengedhetetlen a duzzasztás, hiszen az ipari területen jelentkező igény meghaladja a folyó legkisebb vízhozama esetén lefolyó vízhozamokat is. Ezen igény biztosítása duzzasztás esetén gazdaságosabban valósulhat meg. A vízlépcső mellet építhető vízerőtelepeken villamosenergia termelés lehetséges. A duzzasztás során jégzajlás és az árvízvédelem is jelentős mértékben javult a vízlépcső területén. Illetve a duzzasztással kialakult mesterséges tó üdülési és szórakozási lehetőségeket biztosít a pihenni vágyók számára.

Fontosabb adatok

Maga a Tisza-tó nem egybefüggő vízfelület, sem alaktani, sem vízminőségi szempontból. Maga a tó 4 medencére osztható (Poroszlói-medence, Tiszavalki-medence, Sarudi-medence, Abádszalóki-medence). A Kiskörei-vízlépcső feletti hullámtéren helyezkedik el a Tisza-tó, a Tisza folyó 404-440,5 folyamkilométer közötti szakaszán, Kisköre és Tiszabábolna között. A tó hosszúsága 27 km. A tó középvonal menti hossza 33 km, legnagyobb szélessége 6,6 km - Poroszló és Tiszafüred között -, míg a legkeskenyebb Tiszaderzs térségében, ahol 0,6 km. A tározó teljes felülete 127 km2, melyből 104 km2 a vízfelület (62 km2 nyíltvíz, 42 km2 vízi növényzettel benőtt), a szigetek és félszigetek területe pedig 23 km2. A tó átlagos mélysége 1,3 m, a legnagyobb mélysége pedig 17 m. A tározó jelenlegi térfogata 253 millió m3, melyből 132 millió m3 hasznosítható. A folyó hossza a tározóban 33,5 km.