A várossá nyilvánításról

Kisköre és vidéke már az ősidőktől alkalmas volt az emberi megtelepedésre. A feltárt lelőhelyek bizonyítják, hogy több mint négyezer éve már éltek ezen a vidéken. Az első írásos emlék egy okleveles forrás, amely Kiskörét 1323-ban Kure alakban említi, az 1332-37. évi pápai tized jegyzékben. Az itt élő emberek életét minden korban meghatározta a Tisza-folyó közelsége. A halászat, a mezőgazdaság volt a fő megélhetési lehetőség, címerének is ezek a legfontosabb motívumai. Fejlődését is a Tisza folyó alapozta meg. Az 1967-ben elkezdődött a Kiskörei Vízlépcső építése jelentős változott hozott település életében. Ekkor indult látványosabb fejlődésnek, lakótelepek épültek, középületek létesültek, felélénkült a gazdasági, a társadalmi élet, és a lélekszám is szaporodott.

Kisköre vezetése 2000-ben nyújtotta be először várossá nyilvánítási kérelmét, annak reményében, hogy a városi rang közvetve vagy közvetlenül, előbb-utóbb hozzásegíti a települést az anyagiakban való gazdagodáshoz, a fejlődéshez. A település-területfejlesztési törekvések 2003-ban eljutottak a fejlődés olyan fokára, hogy az Önkormányzat ismét bátorsággal pályázhatott a városi rangra. A település fejlettsége, intézményei, térségi szerepe egyre inkább indokolta a nagyobb rangot jelentő cím megszerzését. 2005. május 17-én meg is érkezett az örömteli hír, hogy Kisköre városi rangjának megszerzését a bírálók támogatták.

Forrás: Kiskörei Körkép,2005. június