Gátközlekedést értintő kérések az autósokhoz és a biciklistákhoz.

 

GÁTKÖZLEKEDÉSI FELHÍVÁS

TISZTELT GÉPJÁRMŰVEZETŐK!

A fenntartási feladatok ellátása és az árvízvédelmi töltés védelme érdekében a töltésen, valamint a töltés lábvonalától, annak mindkét oldalán számított 10-10 méteres védősávon (töltésmenti sávon) belül nem szabad olyan tevékenységet végezni, amely a talaj szerkezetét, szilárdságát, összetételét megbontaná, illetve hátrányosan megváltoztatná, annak elszennyeződését eredményezné. Az árvízvédelmi töltésen és a meghatározott védősávon belül a járműközlekedéshez a fenntartó hozzájárulása – gáton közlekedési engedély – szükséges, melyet a használattal arányos, a fenntartási költségek részleges ellentételezését szolgáló díj megfizetéséhez kötheti.

A Tisza-tó térségében a fenntartó szerv a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. Az Igazgatóság a jogszabályi felhatalmazás alapján kidolgozta a Tisza-tó védtöltésének igénybevételére vonatkozó szabályokat, melyet a gáton közlekedési engedélyben közzé tett. A védtöltés igénybevétele a gáton közlekedési engedély hiányában – az egy nyomon közlekedő járművek kivételével – TILOS, az engedéllyel rendelkező az engedélyt a közlekedés, illetve a területen történő tartózkodás során köteles magánál tartani!

Az engedélyben meghatározásra került, hogy a töltésen közlekedés során elsődlegesen a KRESZ szabályai az irányadók, azonban attól eltérően a megengedett sebességet 40 km/h-ban korlátozta, valamint kötelezővé tette a töltésen közlekedő kerékpárosok részére történő elsőbbséget.

Tekintettel arra, hogy az igénybevétel szabályainak meghatározása jogszabályi felhatalmazás alapján történt, azok megszegése jogszabálysértésnek minősülnek. A 2012. április 15-n hatályba lépett és a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 246. § (1) bekezdés e) pontja alapján aki az árvízvédelmi töltést vagy a vízkárelhárítási célú tározó töltését jogszabálytól eltérő módon veszi igénybe, járművel engedély nélkül közlekedik, a töltés menti sávot, a nagyvízi meder területét vagy a parti sávot a jogszabálytól eltérő módon használja ár- és belvízvédelmi szabálysértést követ el. A szabálysértés elkövetője 5.000,- Ft-tól 50.000,- Ft-ig terjedő helyszíni bírsággal, vagy 5.000,- Ft-tól 150.000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. A helyszíni bírság, illetve a pénzbírság – meg nem fizetés estén – elzárásra átváltoztatható. Helyszíni bírságot a rendőrség mellett a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője is szabhat ki.

A fentiekre tekintettel kérjük a tisztelt gépjárművezetőket az Igazgatóság által a gáton közlekedési engedélyben foglaltak maradéktalan betartására!

 

TISZTELT KERÉKPÁROSOK!

A Tisza-tó védtöltésén szilárd burkolatú úttest került kialakításra, elsősorban a Tisza-tavat látogató kerékpárosok közlekedésének biztosítása érdekében.

A gátkoronán történő közlekedés során a kerékpárútra vonatkozó szabályok alapján több sorban is szabad haladni, de csak akkor, ha azzal a közlekedésben résztvevő más személyeket – ez lehet gyalogos, másik kerékpáros, de akár gépjármű vezető is – ezzel nem akadályozunk, ezért amennyiben több sorban közlekedünk és más jármű közeledik felénk – szükség esetén – a szilárd útburkolat menetirány szerinti jobb széléhez húzódva egy sorba kell rendeződni.

A kétkerekű kerékpáron 16. életévét betöltött személy a kerékpár pótülésén egy 10 évnél nem idősebb, a kerékpárt nem hajtó utast szállíthat. Kettőnél több kerekű kerékpáron a kerékpárt nem hajtó utast csak a 17. életévét betöltött személy szállíthat.

A kerékpárt éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani (első- és hátsó lámpa, hátsó- és küllőprizma) és a kerékpárt hajtó személynek – lakott területen kívül – fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.

A kerékpáros közlekedés során tilos a kormányt mindkét kézzel egyszerre elengedni, oldalkocsit, valamint – kerékpárutánfutót kivéve – egyéb vontatmányt kapcsolni, oldalra, illetve előre vagy hátra egy méternél hosszabban kinyúló, a vezetőt a vezetésben akadályozó vagy a személy- és vagyonbiztonságot egyébként veszélyeztető tárgyat szállítani, valamint állatot vezetni! Tilos továbbá a kerékpárt más járművel, illetőleg állattal vontatni!

Ittas állapotban kerékpározó jogsértést követ el és közigazgatási bírságot kell kiszabni ellene!

Forrás: Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság

http://tiszato.com/gatkozlekedesi-felhivas/