Helyi csoport

A Mozdulj Kisköre Ifjúsági Egyesületet egy nagy baráti társaság hozta létre 2015 nyarán azzal az indíttatással, hogy legyen egy olyan közösségi tér, ahol a fiatalok tudnak szórakozni és kötetlenül beszélgetni. Ez a baráti társaság az első hetekben kibővült 24 főre, aminek köszönhetően új barátságok, és ismeretségek születtek.

2016. május 5-én a cégbíróságnál is hivatalosan bejegyzett szervezet lettünk, majd az Egyesületünk első nagy mérföldköve az 2016. augusztus 13-án volt, amikor is a Kisköre Város Önkormányzata segítségével megrendeztük az I. Kiskörei Ifjúsági Napot, ahová több mint 800 fiatal látogatott el, ez a szám azért is fontos, mert kifejezetten a fiataloknak szóló Ifjúsági rendezvény nincs a Tisza-tó térségében.

Az, hogy mi a tervünk a jövőre vonatkozólag, az egy nehéz kérdés, de amit biztosra tudunk, hogy újra lesz Kiskörén Ifjúsági Nap, illetve szeretnénk, ha minden hétvégén lenne legalább egy program, amit a fiatalok számára biztosítani tudunk.
Az Egyesület jövője, a programok és a kapcsolatok kialakítása nem a döntéshozókon, és nem a fiatalokon múlik, hanem az egyesület tagjain, ezért az idei elsődleges tervünk, hogy az Egyesületen belül egy olyan csapat kovácsolódjon össze, amivel bármikor egy biztos programot tudjunk biztosítani.

Az Egyesület számos programon vett részt és annál is többet szervezett a megalakulása óta:

  • „RÉszreVétel” című projekt
  • I. Kiskörei Ifjúsági Nap
  • IX. Csülökfőző Fesztivál
  • Európai Mobilitási Hét
  • Amatőr főzőklub
  • Filmklub
  • Karaokeest
  • Adventi kézműves vásár
  • Sportmérkőzések közvetítése
  • Jövőtervező műhely

Az Egyesület jelenlegi elnöksége:

  • Elnök: Hajdú Péter
  • Általános alelnök: Magyar Levente István
  • Sportért felelős alelnök: Sipos Miklós
  • Kultúráért felelős alelnök: Hajdú Dóra

Egyesület elérhetősége:
3384 Kisköre, Béke út 3.
mozdulj.kiskore@gmail.com
www.facebook.com/Mozdulj.Kiskore.Ifjusagi.Egyesulet
www.facebook.com/groups/kiskorei.fiatalok.kozossege